Művészi tevékenységem fő irányát a „látható és láthatatlan” problémája alkotja. A láthatatlan sokrétűségének megmutatása egyik célom munkáim kapcsán, valamint minél több aspektusból való elemzése. E kutatás, mellyel az utóbbi években kezdtem el foglalkozni, érinti a filozófia, fenomenológia, metafizika területeit is. Munkáimon keresztül kísérletet teszek egy saját álláspont, koncepció megfogalmazására, amely a létre irányul, reflektál.
A témát a test felől közelítve kezdtem el vizsgálni, mint anyagszerű, tapintható, látható felület, hús. Amely a kortárs filozófiai tendenciákat tekintve is, újból kiinduló alapként szolgálhat. Bízva abban, hogy eljuthatok az anyagiságon keresztül a kevésbé érzékelhető, sejtett tartalmakig, lélekig. Továbbá fontos szerepet kapott képeimen a felülnézeti perspektíva. Véleményem szerint, a megemelt nézőpontból történő ábrázolás elősegíti a mélyebb összefüggések meglátását, és az önreflexió egyik eszközévé válhat. Egyfajta kívül helyezkedés a saját léten belül.
Papírmunkáim legtöbbje pauszpapír felhasználásával készül. A pausz átengedi a fényt, több rétegben alkalmazható, gyakorlati és átvitt értelemben is olyan áttetsző felület, melyen keresztül újabb tartalmak tárulhatnak fel. Vizuális úton igyekszem rögzíteni a születés-elmúlás, sors, élet-halál, valami-semmi, lét-nemlét, véges-végtelen és a különféle létállapotok jelenségeit. Úgy gondolom a lélek egy minőség, amely más-más formában lehet jelen. Sorozataimban anyagváltással érzékeltetem e minőségeket. Egyes esetekben átfordítom a felületeket sötét-világos, kitöltött-üresen hagyott, ragasztott-rajzolt részek változtatásával. A fény mozgását, időbeli elváltozását sötét tónusokkal érzékeltetem. Elhagyok, kivágok, avagy több réteg egymásra rakásával elfedek részeket. Máskor kiradírozom a képet, egyre kevesebb információt hagyva meg. Így a befogadó képzeletére építek, aki részt vesz az alkotási folyamatban, saját gondolataival tölti ki a szabadon hagyott részeket. A pauszpapír transzparenciája lehetőséget ad a láthatatlan bemutatására és az egyéni befejezésre.
A fentiekből kikövetkeztethető, hogy az „idő” problémája is érdekes kutatási terület számomra. Munkáim kapcsán kísérletet teszek pontszerűség, folyamat, és időszelet megmutatására. Válaszokat keresve a különféle idősíkokra, az egyéni emlékezés természetére, vagy, arra hogy: Hol mozog a mozgó nyíl? Az idő elmossa az emlékeket, de nem tudjuk mi az idő. Sejtjük csak milyen szinteken lehet jelen. Minden létező egyben egyéni kronométer is.
A tükrözés szintén gyakran alkalmazott eljárás az alkotási folyamatot tekintve, mi több jelentős szimbólum. A tükör értelmezésének lehetőségei végtelenek. Esetemben összemosódik a fémes felületekkel, boncasztalokkal. A fémfelületek reflexeiben megmutatkozhat a képtéren nem látható, azonban jelenlévő tartalom. Úgy gondolom a művészet tükör, általa információt szerezhetünk önmagunkról, saját létünkről. Így az önreflexivitás szintén lényeges eleme kutatásom problémakörének. Önmaga felé is fordítható, két oldalszárnnyal ellátott tükörként definiálom. A kvázi tükörfelületek több papírmunkán is megtalálhatók, néhol az egész képfelületet kitöltik. Egyes részek visszatükrözik, mások átengedik a befogadó tekintetét.
Ezen felül az installálási módok kibővítése, a művek méreteinek változtathatósága foglalkoztat. Munkamódszerem végtelen közelítésként definiálható.
Bízom abban, hogy a kutatásom során munkáim egységesen jelenítik meg a „látható és láthatatlan” kapcsolatának néhányát, valamint saját szakmai álláspontom a fent említett témában.